Những động thái “lạ” tại cửa khẩu biên giới Móng Cái

Quân đội Trung Quốc: Tham vọng khó che chắn và trì hoãn

Miközben folyamatosan erősödött a kínai gazdaság és a hadsereg, Kína kormányai a Teng Hsziao Ping által követett csendes visszahúzódás politikáját folytatva várt a színrelépésre megfelelő alkalomra.

 Harminc évvel Teng reformjai után, a kínai haderő már túl nagy potenciálra tett szert ahhoz, hogy a csendes visszahúzódás politikáját követve elkerülje a világ figyelmét, miközben a vezetésének az ambíciói sem teszik már lehetővé e politika érvényben tartását.

 Kína határozott fellépése a természeti kincsekben gazdagnak tekintett Dél-kínai tengeren (Vietnámiak szerint: keleti tenger) a vitatott tengeri határok ügyében a dél-kelet ázsiai országokkal szemben, s ezen belül különösen a Fülöpszigetekkel kialakult konfliktus a Scarborough zátonynál.

 „Ez egy olyan jelenség, aminek nyoma sem volt 20 évvel ezelőtt.” mondja Ross Babbage katonai elemző, aki megalapította Canberrai Kokoda alapot – ez egy védelmi, biztonsági elemző intézet – s aki szerint „Ma Kína egészen másfajta játékos képét mutatja és a biztonsági elemzők kénytelenek feltenni a kérdést: ha ma ilyenek, akkor milyenek lesznek 20 év múlva?”.

 A térségbeli biztonsági szakértők szerint a kínai haderő szédületes fejlődése erősen nyugtalanítja a közeli országokat, hiszen azt látják, hogy e közben Peking egyre inkább szembe megy a tengi tanítással.

 A kínai befolyás növekedésével szemben, az Egyesült Államok egyre többet foglalkozik az egyensúly fenntartásával az ázsiai – csendes óceáni térségben és ezért növeli az itteni katonai jelenlétét, miközben egyre kimerültebbnek mutatkozik Afganisztánban és Irakban, valamint nagyon erős, a katonai költségvetés csökkentésére irányuló nyomás nehezedik a Pentagonra.

 A térség országai, ideértve azokat, akiknek ellenséges, vagy csak távolságtartó kapcsolatuk volt az USA-val, most erősen kapaszkodnak a „forgó tengely” nevű” washingtoni politikába. „ A dél-kínai tengeri feszültség miatt mostanában szinte mindegyik dél-kelet ázsiai ország támogatja az USA térségbeni egyensúlyra törekvő politikáját.”, mondta Lí Ming Cường helyettes professzor, a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem kínai biztonságpolitikai szakértője. „És nagyon valószínű, hogy ez a tendencia folytatódik a következő években.”

 A shangri-la-i konferencián Leon Panetta, amerikai védelmi miniszter részletesen ismertette az Obama adminisztráció ázsiai-csendes óceaáni politikáját. E politika egy egy részét már nyilvánosságra hozták januárban. Panetta szerint az USA tengeri erőinek 60%-át fogja átcsoportosítani az ázsiai-csendes óceáni térségbe, ami 50%-al növeli meg az amerikai hadi tengerészeti jelenlétet. Itt fog állomásozni 6 repülőgép hordozó, valamint a rombolók, cirkálók, tengeralattjárók többsége.

 Az egyensúly helyreállítása

„Az amerikai hadsereg azon van, hogy stabil, fenntartható katonai egyensúlyt alakítson ki a világ e fontos térségében.” Mondta Panetta úr a szingapúri Shangri-la hotelben, az ázsiai-csendes óceáni és a nyugati országok katonai vezetőinek biztonsági konferenciáján.

 Kína olyan kisebb tengeri szomszédai, mint a Fülöpszigetek, hirtelen sürgető feladattá vált a Washingtonnal kiépítendő biztonsági együttműködés.

 Az immár kát hónapja tartó kínai-fülöpszigeti konfliktus a Scarborough zátony körül még mindig nem körvonalazódik semmilyen megoldás. Mind a két fél rendészeti- és halászhajókkal vesz részt a Fülöpszigetek partjaitól 220 km-re zajló huzavonában.  A közelmúltban találkozott Benigno Aquino fülöpszigeteki elnök Barack Obama amerikai elnökkel a Fehérházban, ahol a katonai és gazdasági együttműködés kibővítéséről tárgyaltak. A találkozó után Obama Elnök azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a nemzetközi szabályok figyelembevételével kell megoldani a Dél-kínai tengeri határ vitákat.

 A feszültség közepete jelentette be a kínai sajtó, valamint katonai weblapok, hogy vízre bocsátották a 056 típus jelű lopakodó képességekkel ellátott rakétás korvettet a shanghai Hudong hajógyárban, ahol további három ilyen hajó van építés alatt.

 A tengerészeti szakértők ismertetése szerint ez az 1.700 tonnás korvett 76 mm-es gépágyúval, 4 db. fölt-föld (SSM) YJ-83 SSM típusú rakéta indítóval, egy db. FL-1000 légvédelmi rakéta indítóval, valamint tenegralattjárók elleni harcra használható torpedókkal van felszerelve. A fedélzetén ki van alakítva helikopter leszállóhely is. Ideális méret és képességű hajó a Dél-kínai tengeren történő tevékenységre, amely jó eséllyel legyőzheti a térségben található ellenfeleit.

Az 56-os hajó osztály

 Az 56-os hajó osztály megjelenése is példa arra, hogy Kína katonai fejlesztései a térségbeni abszolút tengeri fölényre törekszik.

 Miközben jelenleg a kínai haderő fejlesztés láthatóan az alacsony intenzitású konfliktusok kezelésére alkalmas hajók irányában történik, addig az is nyilvánvaló, hogy gőzerővel folyik Peking azon erőfeszítése, hogy létrehozzon olyan fegyverzetet, mint a nagyhatótávolságú tengeri célpontok elleni rakéták, harci repülőgépek, megerősített lopakodó képességű tengeralattjárók és a virtuális hadszíntér eszközei, amelyek nyilvánvalóan a térségben lévő amerikai erők ellensúlya kíván lenni hosszútávon.

 „Kína katonai beruházásai nyilvánvalóan azt céllozzák, hogy gyengítsék az USA jelenlétét a csendes Óceán nyugati partvidékén és közepén.”, mondta Babbage, egy ausztrál katonai szakértő, aki szerint „Ez egy alapvető kihívás az USA számára Ázsiában.”

 Panetta és az USA más tisztségviselői rendszerint cáfolják, hogy amerika stratégiája Kína ellenes. Ugyanakkor a kínai kommentátorok egyértelműen Kína ellenesnek minősítik az amerikai jelenlét fokozását.

 A Kínai Stratégiai Kutató Csoport – egy a kínai kormánynak dolgozó elemző szervezett – azt írta egy jelentésében, hogy reagálva az amerikai hadsereg újbóli megjelenésére Dél-kelet Ázsiában,  Pekingnek figyelmeztetnie kell az USA-t, hogy tartózkodjon a Dél-kínai tengeri konfliktudokba történő beavatkozásoktól.

 Összefoglaló program

A fenti kínai elemző csoport egy országos médiában megjelent kommentárjában mondta egy nyugalmazott kínai tábornok, hogy az amerikai stratégia egy „összefoglaló program”, amely válasz  Kína felemelkedésére, benne az amerikai hadsereg válassza a kínai hadsereg fejlődésére.

 A kommentátor – aki egyben a kínai kormány tanácsadója – a kínai kormányzat „héjái” közül való, aki rendszerint határozottabb fellépést követel Pekingtől a tengeri érdekeinek védelmében. A héják befolyása előreláthatóvá teszi, hogy Peking elszánt lesz a Dél-kínai tengeri érdekeinek védelmében, de valószínüleg nem fog katonai erőszakot alkalmazni mert „Peking tisztában van azzal, hogy bármilyen részvételével kitörő katonai konfliktus súlyosan károsítaná Kína nemzetközi tekintélyét és megrontaná a kapcsolatát a konfliktusban nem résztvevő ázsiai-, csendes-óceáni országokkal.

 Ugyanakkor az elemzők egységesek abban, hogy bármilyen félreértés, hibás lépés olyan szikrát gyújthat, ami katonai konfliktushoz vezet.

 Az amerikai védelmi miniszter, miután részt vett a térség biztonsági konferenciáján, ellátogatott Vietnámba, majd Indiába, nem tutkolva azt a célját, hogy erősítse a két országgal a biztonsági együttműködést. Útja során elmondta, hogy az USA meg akarja erősíteni katonai jelenlétét és együttműködését a Csendes óceán nyugati partjának országaival, a kelet-ázsiai országokkal, dél-ázsiai országokkal egészen Indiáig bezárólag, s ebben az együttműködésben Indiának oszlopos szerepe van.

 Az események alakulása nyilvánvalóan aggodalmat kelt pekingben, amikor azt kell látniuk, hogy szinte egységesen támogatják az amerikai jelenlétet, köztük olyan országok is, amelyek nagyon is ki vannak szolgáltatva a kínával folytatott kereskedelemnek.

 Stephen Smith, ausztrál védelmi miniszter pekingi látogatása során, a Kínai Nemzetközi Stratégiai Kutató Intézetben elmondott beszédében azt mondta, „Az USA katonai jelenléte Ázsiában a békét, stabilitást és a felemelkedést szolgálja a második világháború befejezését követő időkben.” Ausztrália ezért üdvözli, hogy az USA nem csak fenntartja katonai jelenlétét, hanem erősít is rajta.

 Smith úr kijelentette, hogy tavaly az ausztrál-kínai kereskedelmi forgalom elérte a 120 milliárd dollárt, de ezt Canberra nem tekinti akadálynak abban, hogy erősítse az USA-val történő katonai együttműködést, aminek a részeként 2.500 amerikai katona fog állomásozni Darwin-ben.

 Ha úgy tekintünk a Scarborought zátonynál kialakult patt helyzetre, mint a jövőbeni hasonló nézeteltérések kezelésének a mintájára, akkor Peking is megérti, hogy a térség vele vitában nem álló országai is hasonlóan gondolkodnak és forrópontként fognak tekinteni a Dél-kínai tenger vitás kérdéseire, ami akadályozza Kína és a vele területi vitában lévő országok kapcsolatainak a fejlődését.

Ezt a cikket a Dantrí c. vietnámi on-line lapról fordítottam. Szerzője: Châu Giang

A történelem ritkán jelzi előre a fontos korszakait, s ha a változás korszaka rendszer szintű, akkor ez a szabály méginkább igaz.

Vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy az USA által meghatározott kelet ázsiában uralkodó rend nem tartható fent hosszútávon az egyre erőteljesebb kínai kihívás, valamint az USA és Japán relatív elgyengülésének folyamata miatt.

Egyetlen diplomáciai hiba az USA részéről, amikor saját kedve szerint igyekszik befolyásolni ezt a folyamatot, vagy egyetlen hiba Kína részéről, miközben saját pozíciói erősítve igyekszik élni az új lehetőségeivel az amerikai és a japán érdekek figyelembevételében súlyos veszélyt jelenthet a felemelkedő ázsia korszakára nézve, visszalökve Kelet-Ázsiát a véres megosztottság korába, aminek globális hatása nehezen mérhető fel.

A világ gazdasági és katonai centruma áthelyeződőben van az Atlanti óceán térségéből a Csendes óceán térségébe, amely térség még soha nem volt ilyen befolyással a világ történéseit, rendjét illetően. Világunkban még nem fordult elő az, hogy a legelső három gazdasági hatalma, az USA, Kína és Japán egyetlen tágabb értelemben vett térségben helyezkedjen el, a Csendes óceán két partján. Önmagában ez a tény sokakat arra indít, hogy a jelenlegi világrend gyors összeomlását jósolja.

A csendes óceáni térség rendjét közel hét évtizeden át az USA dominálta, amely hatalom a pozícióját a japánok felett aratott második világháborús győzelmével vívta ki és egyeduralkodvá vált a SZU szétesésével. A hidegháború éveiben, az amerikai dominancia fényét nagy mértékben homályosította el a SZU vélt és valós katonai ereje. Majd eljött az aranykor, amikor az egy pólusú világban nem maradt olyan hatalom, vagy szövetség, aki bármilyen mértékben képes lett volna megkérdőjelezni az USA által uralt rendet e térségben.

Visszatekintve elmondhatjuk, hogy George W. Bush első elnöksége idején volt a Pax Americana kiteljesedésének a korszaka, amelyet lassú lecsúszás követett, miközben az USA a mintegy tíz éven át háborúzott a világ különböző pontjain, majd szembe kellett néznie a 2008-as világgazdasági válsággal is. Az Obama adminisztráció ebbe a térségbe helyezi katona- és külpolitikájának súlypontját és e térségre vonatkoztatva nem érvényesül az USA katonai költségvetésének csökkentése, jól kifejezi, hogy  amrike egészen másképpen kezeli a térséget, mint korábban.

Japán, az ország, amely évtizedeken át megbízható „anyahajója” volt az USA kelet-ázsiai szövetségi rendszerének, s amelynek csodájára járt a világ immár húsz éve küszködik saját gazdasági, politikai betegségeivel, s ma már a régi rend hanyatlásának egyik, szinte meghatározó okává lett.

A Fukushimai nukleáris katasztrofát okozó szörnyűséges cunami, szinte jelképesen mutatta be 2011-ben a japán rendszer kopását, s politikájának befelé fordulásának mérföldkövévé vált. Ez az ország elveszítette önbizalmát, s számtalan megoldatlan belső probléma szorongatja. A japán vezetés válsága komoly nehézséget okoz amerikának a stratégiai szövetségi viszony erősítésében, s kételyeket okoz a felkelő nap országának felemelkedését illetően. Ez a bizonytalanság jól kifejeződik abban, hogy a két ország nem képes megegyezésre jutni az Okinawa szigetén lévő fontos amerikai tengerészeti bázist illetően. 

Kína stratégiai viselkedése olyan, mintha a Monroe doktrínát akarná megvalósítani és ehhez alakítja ki az erőit. Kína nézőpontjából ez egy teljesen logikus stratégia, hiszen ha a felemelkedő amerika meg tudott valósítani egy Monroe doktrínát a 19-ik században, akkor a felemelkedő Kína a 21-ik században miért ne akarna hasonló doktrínát megvalósítani a csendes óceán nyugati részén? Kína ebbéli elszántsága azonban nem csak a térség jelenlegi stratégiai egyensúlyát borítja fel és okoz feszültséget nem csak az USA-val, hanem Japánnal is. 

A kínai – japán visszony hagyományosan tele van feszültségekkel. Egyik ország sem tud túllépni a történelmi sérelmein és ez akadályozza a két nép egymáshoz való közeledését annak ellenére, hogy kereskedelmük robbanásszerűen fejlődik és gazdaságuk is egyre nagyobb mértékben függ egymástól. 

Az érintett országok közötti feszültség menetrend szerint erősödik és enyhül, magukban hordozva annak a veszélyét, hogy valamelyik fél hibázik és a következmények kezelhetetlenekké válnak. Jó példa erre a 2010 szeptember 10-én keletkezett válság a japánok által Senkaku-nak, a kínaik által Diàoyútái-nak nevezett sziget körzetében, amikor kínai halászok ütköztek meg a japán partiőrséggel egy kergetőzés során. Az incidens a hidegháború utáni idők mélypontjára lökte a japán-kínai kapcsolatokat és mélységére jellemző, hogy az üggyel kapcsolatosan végzett felmérésben a japánok 87%-a, a kínaiak 79%-a tekintette megbízhatatlannak a másik országot és ezenbelül a japánok 79%-a tekint Kínára, mint katonai fenyegetésre. 

Persze, valószínűleg téves az a nézet, hogy Kína katonai szembenállásra törekszik Japánnal és az USA-val, vagy az, hogy az USA helyébe akarnak lépni, mint a térség legbefolyásosabb állama. Valójában Kína magatartása csak azt mutatja meg, hogy egy új nagyhatalom felemelkedése szükségszerűen borítja fel a kialakult statusquot és jelent kihívást az aktuálisan meghatározó szerepben lévő nagyhatalom számára. 

Richard Rosecrance profeszor (USA, Harvard egyetem) és Jia Qinggua profeszor (Kína, Pekibgi egyetem) tanulmánya szerint a történelem 500 évében hat esetben a felemelkedő hatalom kihívása az aktuális hatalmi viszonyokkal szemben a hét esetből súlyos konfliktushoz vezetett. Mind annyian tudjuk, hogy a gazdasági összefonódás, kölcsönös függőség nem jelent védelmet a háborús konfliktusokkal szemben. Jó példa erre Nagy Britania és Németország egy évszázaddal ezelőtti esete, amikor a nagyon jelentős gazdasági összefonódásaik sem akadályozták meg köztük a háborús konfliktus kialakulását 1914-ben. Ezért nagy hiba lenne azt hinni, hogy Kína és az USA viszonyában a gazdasági függőség jelenti a védelmet a háborús konfliktus kialakulására.